Ma sem hagyunk titeket érdekes esemény nélkül! LIKE A GÉNIUSZ! Avagy: Kultúra 1 percben! Nézzük mi történt ezen a napon...

Ma egy olyan íróval foglalkozunk, akinek a nevét sokáig kiejteni sem szabadott, sőt sokan nem is igazán ismerhették a munkásságát, annak ellenére, hogy már az előző század 30-as éveiben az egyik legismertebb író volt. Hogy ez miért lehetett így? Erre is választ kaphattok ma.

Márai Sándor eredetileg márai Grosschmid Sándor Károly Henrik néven született Kassán 1900. április 11-én, felmenő pedig polgári származású cipszerek voltak, édesapja a neves királyi közjegyző dr. nemes Grosschmid Géza volt. Két nagybátyja és apja jogtudor volt. Apai nagybátyja Grosschmid Béni, a magyar polgári jog egyik legnagyobb formátumú tudósa. Öccse Radványi Géza néven vált világhírű filmrendezővé. Később Márai is beiratkozott a jogi karra. Ennek a háttérnek köszönhetően már fiatalon magába szívta a magyar nagypolgárság értékeit és kultúráját. Családjával Kassán élt; számára az maradt az az „örök város”, amely után mindig is vágyódott, különösen az emigrációban.

Az Eperjesi Katolikus Főgimnáziumban. Utóbbiban érettségizett, 1917-ben, majd Budapestre költözött és tanulmányait az egyetem jogi karán kezdte el, majd átiratkozott a bölcsészkarra. Ebben az évben jelent meg elsőként Emlékkönyv című, nagy sikerű verseskötete. Pesten Márai bohém, költekező életet élt, rendszeresen járt mulatókba és kabarékba. A Tanácsköztársaság bukása után családja biztonságosabbnak látta, ha elhagyja az országot, így Lipcsében folytatta tanulmányait. Ekkor már ismerte későbbi feleségét, Matzner Ilonát (Lolát), aki több mint hat évtizeden át, az asszony haláláig hű társa maradt. Németországban 1923-ig élt. Annak ellenére, hogy külföldi tartózkodása alatt sikeres újságíróvá vált, ezekre az évekre keserű szájízzel tekintett vissza. Úgy érezte, hogy Berlinben nagyon sokan kihasználták.

1928-ban feleségével visszaköltöztek Budapestre, a budai Mikó utcába. A Krisztinaváros akkoriban komoly irodalmi negyednek számított. (Szomszédai közé tartozott Kosztolányi Dezső is.) Ebben az évben adták ki Bébi vagy az első szerelem című regényét.

Márai legtermékenyebb írói korszaka 1930 és 1942 közé tehető. 1930-ban Dormándi Lászlóval közösen szerkesztette az 1914–1930 című képeskönyvet, amely több országban is megjelent. Szintén ebben az évben adta ki Zendülők című művét, amely a kor kamaszainak világát, az első világháború utáni lelkiállapotot és világszemléletet mutatta be.

1931-ben megjelent az Idegen emberek, amelyben német- és franciaországi élményeit dolgozta fel. 1934-ben alkotta meg egyik legmaradandóbb művét, az Egy polgár vallomásait, amely főleg önéletrajzi elemekből állt. A mű második kötete 1935-ben készült el.

1938 őszén nagy öröm érte, amikor a Felvidék egy részét (Kassával együtt) az első bécsi döntés értelmében visszacsatolták Magyarországhoz. A magyar csapatokkal, lapja tudósítójaként, visszatért szülőföldjére.

Az óriási örömöt hatalmas tragédia követte: 1939. február 28-án fia született, Kristóf Géza Gábor, néhány héttel születése után azonban a gyerek vérzékenységben meghalt. Ez Márait mélyen megviselte, állítólag hónapokig meg sem szólalt ezután. Később az Egy kisgyermek halálára című versében próbált gyászával szembenézni. Nevét hivatalosan abban az évben magyarosíttatta. Leányfalura magukkal vitték Lola húgát, Jacquline-t, és annak két gyermekét, Ivánt és Ágit. Itt találkozott először Babócsay Jánoskával, később örökbe fogadott fiával is. A kisfiú ekkor kb. hároméves volt.

1948-ban döntő lépésre szánta el magát a Márai család: augusztus 31-én elhagyták az országot. A Keleti pályaudvarra senki sem kísérte ki őket. Választásán több évet töprengett. A nagy út előtt Jánoskát örökbe fogadták. Először Svájcba mentek, egy értelmiségi találkozó végett, de 7 hét után Olaszországban, a campania-i Posillipó-ban (Nápoly elővárosa) telepedtek le. Márai feleségével 1952-ben végül elhagyta Olaszországot, és New Yorkba költözött. Az anyanyelvtől és a hazától való elszakadás az írót nagyon megviselte, nem érezte magát otthon Amerikában. Hiányzott neki az európai kultúra, a gyökerek, a környezet, amiben élt.

1967-ben végrendeletet készített, amelyet magnóra vett fel családjának azt illetően, hogy mi történjen a kézirataival halála után. Ebben arra kérte Lolát, ha az oroszok végre elhagyták az országot, és megtartották a demokratikus választásokat, vegye fel a kapcsolatot az MTA-val és helyezze letétbe náluk a kéziratokat, addig amíg – mint örökös –, nem kíván velük rendelkezni. Ironikus módon Márai túlélte feleségét és nevelt fiát egyaránt.

1989. január 15-én kézírással írta meg utolsó naplóbejegyzését: „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.” Végül február 21-én egy pisztolylövéssel tett pontot életére. Hamvait kívánságára a Csendes-óceánba szórták.

Válogass műveiből akár -67% KEDVEZMÉNNYEL!